“Hurrá!!! Sárkányokat csinálunk” projekt
Üdv,
A CGBlog olvasóit szeretnénk felkérni a most induló kis projektünk elkészítésének a segítségére, tanácsokat és véleményeket várunk.
A projekt lényege a tanulás, tehát a „munka” végére szeretnénk elsajátítani olyan programokat és olyan funkciókat, amiket eddig nem használtunk.
Gdinnye és jómagam két külön malomban őrlünk, Ő mint matt painter kicsit szeretne közelebb kerülni az UV-zás és a textúrázás rejtelmeihez, Nekem meg feltett szándékom, hogy beleásom magam a ZB gyönyörűséges rejtelmeibe és szakítva a játékfejlesztői múltammal kicsit belenyúljak olyan programokba, amit eddig nem kellett használnom.
A projekt gyakorlatilag nem új keletű, ezt kb. 8 éve álmodtuk meg, akkor még készült hozzá ilyen-olyan modell, de valahogy a süllyesztőben végezte, de nem rég mikor kicsit rendet raktam a gépemben megtaláltam, kicsit leporoltam, úgy gondoltam érdemes elővenni, mert az alap 5let nagyon izgalmas
Az eredeti, régi modellt kicsit átgyúrtam/tuk, hogy a ZB szeresse, tehát a 4szögelést igyekeztem szem előtt tartani. Tudom általában utólag retopóznak de mi úgy gondoltuk, ha már van egy felépített modell jó lesz majd azon mókolni.
A képen legelöl látható grafikát/jelenetet szeretnénk 3D-ben megvalósítani, amit Gdinnye álmodott papírra egykor.
A kép nagyobb méretben: http://www.wmelone.com/deko42/hurra/hurra.jpg
A szót átadom GDinnyének:
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges


Jelenleg áll, mert Deko a modeller és nem bírja a gépe a Zbrusht, kevés a memoria a gépében. Úgyhogy állunk, én is dolgozom. De a projekt nem vész el, csak eltolódik.
Így már érthető, ha azt kérték akkor azt kapták :D
De visszakanyarodva a témára, sárkány hogy áll?!
A kérdés megoldva!!:-)
Részben úgy keletkeztek, hogy kellett egy 10000x3000e és addig bővitgették a mattet. Többnyire ezért. Másik meg hogy én is szeretem a nagy képeket, több bennük a lehetőség, bár jóval macerásabb mint a kisebbek egy bizonyos határig.
ha van 21 db 1k mattepainted, es egymas melle teszed oket, akkor mar meselheted is hogy neked is van 21k mattepainted :)
(raadasul a rendered is le fog menni)
Az web-oldaladon, a matte paintek között. Akkora képektől nálam már recsegne a gép bár nekem elég gyenge gépem van.
Melyik mattepaintek akkorák?
Az a jelenet környezettel az elég durva munka egyedül, de durván is nézne ki, főleg jó kis textúrákkal. ;) Gépnek bírnia kell ha a 21000 pixeles matte painteket is bírja. :D Nem is tudom, hova kellenek akkora felbontású matte paintek?!
Az a jelenet a cél környezettel csak egyelőre a gépi lehetőségek nem engedik meg hogy haladjunk. Ez nagyon régi tervem volt, csak hát mindig húzódott vagy elfoglaltság miatt vagy mert elfelejtettem más tervek miatt. Köszi az érdeklődést.
Igazából tök mindegy. De a T-póz egyszerűen "kényelmes". Egy autó modellezésénél is vonalban van a kerék, aztán ha kész úgy forgatod ahogy akarod. Aranyos a sárkány, mondjuk ha a fenti képen az a jelenet is meg lesz csinálva, az viszont nagyon jól nézne ki!
Köszönünk minden hozzászólást!A kérdésem az hogy ha egy topológia megfelelő akkor nem mindegy hogy milyen a karok állása? Mi az oka hogy úgy kell csinálni?
Sziasztok deko és Gdinnye!
Nekem annyi belebeszélésem lenne, hogy a full vízszintes kar tartás helyett én lentebb engedném a karjait alaphelyzetben. A full "T" póz talán akkor jó, ha a kezek felfelé tartva is sokat lesznek, mint lefelé tartva. Általában olyan 45 fokban lefelé hajtva optimális. Ritkán emeli fel egy karakter a kezét a feje fölé.
Sok sikert! :)
Kitartást a projekthez!
Első képen láttam Gdinnye elkövetése :) Nem konyítok hozzá. Hajrá!!
Saját tapasztalatból mondom hogy sok gondot fognak okozni,pláne ha valami sima részre esnek.
Köszi a tanácsot:)

Elkezdtem átgyúrni a modellt az észrevételed alapján, viszont egyre szaporodnak azok a vertexek, amibe 5 edge csatlakozik be.
A kérdésem az lenne, ez mennyire hibás és ezek mennyire fognak gondot okozni ZB-ban?
Szia. Nagyon köszönöm a segítséget, ez az amiért feltettük.Köszönjük,és igyekszünk orvosolni a problémát. Ez a tanulópénz sárkányunk. Szeretnénk megépíteni a komplett jelenetet. Ő lenne az alapsárkány , s ez alapján alakítanánk ki az egész sárkánytársadalmat. Mivel minden figurát pózolunk majd, Deko a Riget is szeretné ezen megtanulni, és én is szeretnék legalább konyítani hozzá, szóval pöpec topo kell a kis aranyosnak. A részem annyi lenne a projektben hogy valami megfelelő környezetet szeretnék teremteni a figuráknak. Egy nagy romos völgyhídra gondoltam, sziklafalakkal, meg vámházzal meg ilyesmikkel. Ha már egyszer út/hídépitő az egyik szakmám, kicsit éljek a lehetőséggel.
Szóval szeretettel várjuk a segítséget.Előre is köszönünk minden építő kritikát.
Hello!
Aranyos kis saresz :)

Ami nekem kapasbol feltunk az a lab csatlakozasa a testhez. Szerintem meg modell szinten kene orvosolni a dolgot, mert a koncepten helyes. Amennyiben animalni es setupolni is szeretnetek nagyon csunya eredmenyt fogtok kapni azon a tajekon. Csinaltam egy egyperces "paintovert" hogy mire is gondolok.
Udv
Rota
(En zbrushban csinalnam meg eloszor, es retopozva epitemen hozza az uj combot)
Csak annyi még, a ZB modellbe még nem festettem semmit, az csak sima div4:)